Stendhal: A pármai kolostor

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz!

Az igazat megvallva, nem gondoltam volna, hogy ilyen nyögve nyelős lesz ez a regény. Még kamaszkoromban olvastam a Vörös és feketét, és - szégyen vagy nem - szerelmes voltam belé. Ezért vetettem bele magamat nagy lendülettel az újabb Stendhal könyvbe. Nem mondom, hogy nehéz vagy olvashatatlan, de nem tartogat túl sok meglepetést.

Ahogy azt Stendhaltól megszokhattuk, a regény tele van szerelmi szálakkal, intrikákkal és cselszövéssel, a főhős pedig egy naiv balek, akit a nők cérnaszálon rángatnak.

Fabrizio del Dongo, a nagy del Dongo márki kisebbik fia megejtően hiszékeny, kissé álomvilágban él, de gyönyörű példája a pozitív gondolkodás eszméjének.

A regény az 1800-as évek Itáliájában játszódik, Napóleon Waterloo-i csatája idején. Ekkor a del Dongo fiú még alig 16 éves, és lobog a nagy francia vezér eszméiért, ezért elhatározza, hogy beáll a seregbe. El is indul a maga esetlen módján, belekeveredik egy-két felejthető kalandba, majd a nagy ütközetben megöl egy-két katonát, aztán hazatér. Egyetlen vágya, hogy megbizonyosodjon arról, ő részt vett a háborúban. Erről anyja és nagynénje, Pietranera (későbbi Sanseverina) grófné is igyekeznek meggyőzni.

Miután a franciák elbuknak, Fabrizionak menekülnie kell, ugyanis apja és bátyja is liberális eszméket vallanak, így feljelentik a fiút, mert részt vett az ütközetekben. Elindulnak hárman, a fiú, a márkiné és Pietranera grófné, hogy elbújtassák, de az úton Fabio Conti tábornokba és lányába, Cleliába ütköznek, akiket megmentenek a csendőröktől. Ez a nem túl fontos mozzanat később válik jelentőségteljessé.

Miután a fiút Svájcban biztonságba helyezik, a fiatal Pietranera grófné, aki férjét elveszítette a háborúban, unatkozik testvére házában, így a milánói Scalaba jár szórakozni, ahol Mosca gróf útjába kerül, aki a pármai fejedelem miniszterelnöke, hadügyminisztere és még ki tudja milyen jobb keze.

A gróf halálosan beleszeret a fiatal Pietranera grófnébe, és kifundálja, hogy legyen az öreg Sanseverina gróf felesége, akit a gróf követté neveztet ki, hogy távol legyen az udvartól. A terv megvalósul, Pietranera grófné, immár Sanseverinaként  Pármába költözik, később, a gróf halála után birtokokokat és életjáradékot örököl.

Sanseverina grófnéba mindenki szerelmes az udvarban, a kegyét keresik, de ő Fabrizióra áhítozik, mert - mint kiderül - szereti. Mosca gróf megígéri neki, hogy Pármába hozatja, belépteti a papi rendbe, és később, Landriani érsek halála után érsekké nevezteti ki.

A terv hibátlan, ők azonban nem számolnak Fabrizio csapongó természetével, aki - állítása szerint - nem tud szerelmes lenni, ezért minden útjába kerülő nőt elszédít. Így ismerkedik meg Bolognában a kis Mariettával is, akibe a vándorszínész, Giletti szerelmes. Ebből az alkalomból összetűzésbe is keverednek, és Fabrizio megöli Gilettit, ami - valljuk be - azokban az időkben nem túl nagy esemény. Ezt azonban felhasználja a pármai liberális párt Mosca gróf ellen, Fabriziot - igazságtalan bíráskodás után - elítélik és a - már említett - Fabio Conti által vezetett Fellegvárba záratják. Hetente keltik halálhírét, mígnem a majdnem eszét vesztett Sanseverina grófné megfenyegeti a fejedelmet, hogy elhagyja az udvarát. A fejedelem - félve attól, hogy megszűnik a sok báli mulatság - ígéretet tesz a grófnénak, Mosca gróf azonban kihagy a rendeletből egy-két fontos részletet, így Fabrizio börtönben marad.

A fiú azonban felfedezi, hogy ablaka a gyönyörű Clelia Conti ablakára néz, és - bár hatalmas ellenzőt szerelnek rá - kijátssza az őröket és csodálatos beszélgetéseket folytat a lánnyal, akit időközben bűntudat gyötör ezek miatt.

Sanseverina grófné időközben megszervezi Fabrizio szökését, de ő nem akar elmenni, hiszen akkor nem láthatja többé Cleliát. A szöktetés mégis sikerül, időközben a fejedelem is - rejtélyes körülmények között - távozik az élők sorából, és Mosca gróf eléri a fiatal utódnál, hogy Fabriziót felmentsék. A fiú azonban boldogtalan, hiszen halálosan szerelmes Cleliába, aki időközben érdekházasságot köt Crescenzi márkival. Fabriziót visszahelyezik papi méltóságába és gyönyörűbbnél gyönyörűbb prédikációkat mondd, hátha sikerül Cleliát is a templomba csábítani.

A beszédek nem, de a féltékenység mégis elviszi a templomba az újdonsült márkinét, ugyanis azt beszélik, hogy a dúsgazdag Anetta Marini szerelme ostromolja a fiatal papot. A templomi találkozástól kezdve nincs maradása egyiknek sem, éjszakákon át suttognak, csókolóznak és minden más is tesznek, amelynek gyümölcseként megszületik a kis Sandrino. Természetesen a hivatalos verzió szerint Crescenzi márki fia. Fabrizió mindenképp meg akarja szöktetni a gyereket, hiszen nem élhet szerelmével, ezt kéri kárpótlásul. Clelia hossza unszolás után belemegy, de a gyermek nem éli túl a cselszövést, Clelia is csak kevéssel.

Fabrizio bánatában a pármai kolostorba vonul, itt éli a halál is.

A regény - Stendhaltól elvárhatóan - tele van hosszú leírásokkal és elég sok, fölösleges vagy annak tűnő részlettel. Nekem a vége kissé összecsapott a könyv többi részéhez képest, elég gyorsan lezavarja a gyerekszöktetést és a halálokat.

A könyv végén a "Boldog keveseknek" ajánlás olvasható, ugyanis az író úgy gondolta, hogy csak a válogatott olvasóknak íródott a könyv. (ezek szerint én nem vagyok "válogatott", nekem majd' egy hónapig tartott elolvasni, pedig csak 500 oldal körüli és időm is volt... csak éppen kicsit untam)

Az írás nyilván tökéletesen megfelel az 1800-as évek korszellemének, a politikai intrikák, a szerelmi összegubancolódások, és a nők elbűvölő tekintete köszön vissza a lapokról. Valószínűleg, sőt biztosan az olvasóközönséghez tökéletesen igazodó írás az időszak egyik legfelkapottabb könyve lehetett.

Számomra a legviccesebb ugyanakkor elgondolkodtató Fabrizio naivságból fakadó pozitív hozzáállása, hogy még a börtönben is jól érzi magát, nem akar onnan szabadulni. Talán ez a tulajdonság késztetett arra, hogy végigolvassam a könyvet, ha már a "gondolkodj pozitívan" korszakát éljük.

A több, mint ötszáz oldalból az utolsó húsz oldalon szomorú csak hősünk, mikor nem láthatja imádott szerelmét, de a romantika korához híven a mű végére ez is megoldódik.

Ha kedvenc szereplőt kellene említenem, az talán Sanseverina grófné, bár a végére már ő is teljesen bekattan és így nem lesz túl szimpatikus számomra. Akiken jót derültem, a mű elején, a háborúban szolgáló markotányosnék. Kár, hogy csak néhány oldal erejéig kaptak szerepet a műben.

Mindent összevetve, nem lett a kedvenc könyvem, egyszer olvasható, romantikus regényecske, és - bár az előző bejegyzésben leírt, borítóval kapcsolatos igényeimet továbbra is fenntartom, azért a kötetnek nem keresnék helyet a könyvespolcomon.