Alapvetően nagyon távol áll tőlem a drogosok világa. Szerencsére életem során
nem találkoztam olyan helyzettel, ahol szembe kellett volna néznem a kábszer
csábításával. Amiért mégis a listámra került a könyv, az az, hogy már rengeteget
hallottam a filmről, hogy mennyire jó, hogy kenterbe veri a Rekviem egy álomért
alkotást stb. Úgyhogy igen nagyok voltak az elvárásaim, lehet, hogy pont ezért
nem volt számomra katartikus élmény.
A
sztoriról röviden:
Van néhány barát
(csajok és pasik vegyesen), akiknek az élete a heroin és a leszokás, a bulik, a
pia és egyéb narkotikumok körül forog. Néhányan eljutnak a leszokásig, néhányan
egy szakítás vagy más miatt szoknak rá a narkóra. Ezeknek az embereknek a
beszűkült életét, gondolatait, érzéseit írja le a könyv.
Először azt gondoltam (a borító alapján), hogy a
főhős Renton, akinek a "szemén" keresztül végigjárjuk a heroinisták kőkemény
életét a rászokástól a leszokásig. Nem mondom, hogy happy endet vártam, de
körülbelül a tizedik oldalon már elvesztettem a fonalat. Nagyon nehéz volt
követni, hogy mikor ki mesél, és engem zavart, hogy már elolvastam a fejezetnek
több, mint a felét és még mindig nem tudtam, hogy ez akkor most kinek is a
sztorija. Ami még nagyon idegesítő volt, hogy állandóan ugráltak az időben,
Renton hol éppen elvonón volt otthon, hol drogozott, és nem tudtam
megállapítani, hogy ez most egy korábbi életszakasz vagy újrakezdte. A könyv
vége is lezáratlan számomra, tulajdonképpen olyan volt az egész, mint a
Micimackóban, mikor körbe-körbe jártak... elindultunk valahonnan és végül
ugyanoda lyukadtunk ki.
Azt
hiszem a kusza szerkesztésmód, az időben való ugrálás, és egyáltalán az egész
könyv "szerkezetlensége" pont erről a zilált világról szól, ahol nem az aznapi
dátum vagy éppen napszak a meghatározó, hanem a következő heroinadag. Ezek a
kilencvenes évekbeli skót fiatalok a szüleik, a politikai helyzet, a
kilátástalannak érzett élet miatt menekültek a heroinhoz, és mire rájöttek, hogy
már késő, nem volt visszaút. Természetesen az okok nem mentik fel őket a tetteik
alól (legalábbis nálam), de azt hiszem ezek a problémák ma is nagyon aktuálisak,
csak általában nem beszélünk róluk. Azt hiszem nincs ma olyan ember, akinek
rokona, barátja, ismerőse ne kerülne bele a drog, az alkohol, a nők vagy a
szerencsejáték ördögi körébe.
Ami
becsülendő a fiatalokban (de ez sem mindegyikről mondható el), az a hazafiság
illetve a barátság erős köteléke. Azonban, ha a "betegségről" (vagyis az
elvonási tünetekről) van szó, ez a kötelék is erősen lazulni látszik, és megint
ugyanott tartunk: semmi nem számít csak a narkó.
Ugyanakkor a szereplők a monológjaik során nagyon
sok társadalmi kérdést is boncolgatnak, nagyon sok igazságot kimondanak. Ilyen
például a könyv hátán is olvasható fülszöveg:
"Válaszd az életet. Válaszd a jelzáloghitelt;
válaszd a mosógépet; válaszd az autót; válaszd a fotelt, ahonnan kényelmesen
nézheted azokat az agyelszívó, lélekölő vetélkedőket, miközben szemét kaját
tömhetsz a pofádba."
Először elgondolkodtam azon, hogy miért látják
ilyennek Rentonék az életet? Hol vannak a szülők, akik nem engedik a gyereknek,
hogy otthagyja az egyetemet, akik odafigyelnek rá, akik terelgetik. Aztán, mikor
feltűnt a színen Renton anyja, aki a srác haverjaival vedelte a piát a
kocsmában, sőt, mi több, még flörtölt is velük, akkor világossá vált a dolog.
Ezek a srácok nulla mintát kaptak otthon és sodródtak a szar életükben, míg rá
nem találtak a szarból való várépítés lehetőségére, vagyis a narkóra.
Spoiler: Valahogy
nem tudott megindítani Renton leszokási kísérlete sem, még akkor is, ha
ideig-óráig tiszta volt. Mikor Londonban munkát talált és új életet kezdett,
akkor már-már tiszteltem, hogy neki sikerült, de a végére mégis elbukott,
ráadásul meglopta azokat az embereket, akiket a barátainak mondott. Spoiler vége.
Összességében számomra egyszer olvasható könyv volt,
nagyon kedvenc szereplőt sem tudnék említeni, mert néhány, akiben esélyt láttam
arra, hogy megszeressem (pl. Hazel vagy June), igen gyorsan eltűntek a színről.
Begbie viszont kimondottan idegesített, sőt, olyannyira pszichopata lett a
végére, hogy már-már féltem tőle, és néha elgondolkodtam, hogy az ő fejezeteit
ki is hagyom (de végül nem tettem). Aki még közelebb állt egy kicsit az Spud,
aki megindítóan szerette az állatokat, és alapvetően kedves fiú lehetett volna,
de annyira esetlen és elveszett volt, hogy esélyt sem adott magának egy jobb
(vagy más) életre.
A könyv utolsó mondatai egy kicsit nyitva hagyták
számomra a reményt, hogy Renton mégis jó útra tér:
"Végül is nem lehetett más, mint aki volt. Most,
hogy elszakadt tőlük, végleg elszakadt, az lehetett, aki lenni akart. Egyedül
marad talpon vagy bukik el."
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése